A nyugaton élő emberek számára egyértelmű, hogy néhány évente szinte a teljes elektronikai termékpalettát, illetve sok esetben még a bútorzatot is lecserélik. Így aztán elég gyorsan újulnak a különféle belső berendezések és ezáltal fejlődik a gazdaság is. Hazánkban is egyre népszerűbb és trendibb, hiszen mindenki tartani akarja a lépést a külföldi „szomszédokkal”. Így kézenfekvő, hogy a régiségek és az antik tárgyak nem sokat „időznek” az első tulajdonosuknál. Ennek következtében pedig az antik, hagyatékból megmaradt tárgyak értékbecslése kiemelt szerephez jut.

Elsősorban vidéken, de a nagyvárosokban is, mint pl. Budapest vagy nyíregyháza, bőven akad mit felbecsülni. A legtöbben már rájöttek, hogy nem érdemes sokáig őrizgetni a családjuk által, évtizedek alatt összegyűjtögetett különféle antik bútorokat, olajfestményeket, porcelán cserépedényeket.

A legtöbb esetben nem is sejtjük, hogy mekkora érték lapul a garázs, padlás vagy valamelyik szoba ágya alatt. Az antik tárgyak, régiségek értékbecslője segít abban, hogy fény derüljön az igazságra. A modern kor vívmányai közé, már nem igazán illenek a nagyszüleink antik bútordarabjai, de még a vázák sem.

Keresse a Lánchíd Galéria korrekt és hozzáértő hagyaték és régiség felvásárlóit a +36-20-319-02-92

RÉGISÉGEK FESTMÉNYEK PORCELÁNOK

All Categories régiség porcelán antik festmény antik bútor antik óra borostyán

Ingyenes értékbecslés és ajánlatkérés!

GYORS AJÁNLATKÉRÉSÉRT! HÍVJON TELEFONON!

+36 20 319 0292

Mi vásárolunk a legmagasabb árakon! Kérjük töltse ki az űrlapot! Még aznap válaszolunk!

Fájlok böngészése
A méret limit az egyes file-okra: 100 MB